Tudásunk sziget az ismeretlen óceánjában, és minél nagyobbra nő ez a sziget, annál hosszabb parton érintkezik az ismeretlennel.

Victor Frederick Weisskopf

Egy kis történelem...

Az 1600 és 1800-as évek között több mint egymillió tengerész halt meg skorbutban csupán a brit hajókon! Az 1500-as évek derekán Jacques Cartier francia hajósnak Amerikában a Szent Lőrinc folyó, jégcsapdába ejtette a hajóit! 110 fős legénységből 25-en haltak meg skorbutban és a többiek is igen rossz állapotban voltak. Egy őslakos indián olyan italt készített Nekik, amelyben fakéreg, és egy fenyőfa tűleveleit keverte. Így bár nem volt tudós, de egy C-vitaminban gazdag italt készített. A legénység állapota gyorsan javult. Hazatértük után Cartier jelentette a történteket. A hatóságok persze nem vették komolyan a "boszorkánykonyhát" és nem is tettek lépéseket ebben az irányban. A skorbut több mint 200 évig szedte az áldozatait.

1747-ben John Lind nevű férfi, aki egészségügyi asszisztens volt a brit haditengerészetnél, felfedezte, hogy a citrom és a narancs leve enyhíti a skorbutot. Javasolta, hogy a hosszú utak alkalmával mindig vigyenek magukkal citrusféléket.

Még 48 évnek kellett eltelnie, mire javaslatát a gyakorlatban is elfogadták.

Egy kis matematikát végezve elmondhatjuk, hogy közel 260 év telt el azóta, hogy Cartier találkozott az indiánnal.

Amikor az ember arra vár, hogy a hivatalos szervek elfogadják az újat rengeteg falba ütközik. A haladás, az új célok és a mögötte rejlő sikerek, ha a becsületes utat választjuk... hát kőkemény feladat helyt állni és talpon maradni!

Semmelweis Ignácot akit mindenki ismer és ma az "anyák megmentőjeként" tisztelünk vért izzadva küzdött élete végéig, hogy elfogadják tanítását. Az orvosai boncolást is végeztek és akkoriban nem mostak kezet az orvosok úgy vizsgálták a gyermekágyas nőket, akaratlanul is halálukat okozva. Semmelweis erőszakkal rávette őket, hogy klóros vízben mossanak kezet! Hihetetlen ellenségeskedéssel kellett szembesülnie. Kirúgták az állásából! Gúnyolták és negyed évszázaddal a felismerése után Berlinben a nemzetközi orvos kongresszuson elvetették "tudománytalan" tanításait! A nagy orvos nem tudta feldolgozni az értetlenséget, elméje megháborodott!

Andreas Vesalius sem járt jobban! Anatómiai felfedezését nem ismerték el, el kellett hagynia az országát, szélhámosnak, eretneknek bélyegezték. Ma Őt is az orvostudomány nagyjai között tartják számon.

William Harvey olyan "felelőtlen" volt, hogy azt állította a vért a szív pumpálja az artériákba és ezáltal jön létre a vérkeringés. Felháborító!!!

Wilhelm C. Röntgen-t azzal vádolták, hogy titokzatos sugaraival ki akarja kémlelni a hálószobák titkait.

Kolombuszt őrültnek tartották, mert azt állította, hogy a Föld gömbölyű és körbe lehet hajózni.

Giordano Bruno máglyán végezte, mert megállapította, hogy a Föld nem a világegyetem közepe.

Gallileit halálos ágyán arra kényszerítették, hogy vonja vissza tanait, mely szerint a Föld forog a Nap körül és nem fordítva.

Micsoda nagyszerű emberek és milyen hihetetlen erővel kellett megküzdeniük...sajnos...

Én fejet hajtok előttük!

Köszönöm: lenkeidoktor.hu

2024-05-11 0 2576

Bemutatkozás

Responsive image

1997 óta vagyok a szakmában, ahol számos nézetre, tapasztalatra tettem szert, majd szépen kialakult egy bizonyos fajta szemléletem, mely szerint dolgozom, tanítok. Ezt szeretném megosztani veled, hátha segítséget nyújtok akár mint tanulónak, akár mint kollégának.

A kozmetikán belül is többféle álláspont létezik, érdemes velük megismerkedni! Érdeklődj a lehetőségek után, legyél kíváncsi! Ha valamit érdekesnek találsz és tudod hasznosítani építsd tovább, alakítsd ki a magad kis világát! Amennyiben ehhez hozzá tudok járulni azzal, hogy létrehoztam mindazt amit olvasol, akkor örülök, hogy segíthettem. Ha nem találtál semmi különöset, akkor hajrá, kutass tovább és kívánom sikerüljön célba érned!

Szeretettel: Rudolf Ibolya

Népszerű bejegyzések